Könyv született, avagy szégyenlős vallomás Váradnak!





Hosszú évek várakozása után kézbe venni első könyvemet, az maga a csoda.
Szemem simogatja elegáns aranyszín borítóját, rajta régi fénykép idézi Nagyvárad Fő utcáját,
úgy, ahogy egykor láthatták a kalapos, míderes dámák és sietős urak, valamikor az 1900-as
esztendő elején, ott a képen. Gondolták-e, hogy kései utóduk könyvet ír róluk, egy sosem volt
család örömeiről, kudarcairól, hétköznapjaikról?
Ez a könyv szerelemből született, az olthatatlan és immár viszonozhatatlan érzelemből, amint
Várad iránt érzek, én, a hűtlen szerető.
Kezemben tartani gondolataim megtestesülését csak egy gyermek születéséhez mérhető
élmény. Simogatom, és belelapozva ismerősként köszöntenek a mondatok, rám nevetnek
a szereplők, a sorsok, kiket a képzeletem szült. Aztán megrohannak a kétségek, átadja-e az
olvasónak azt az örömet ez a kis kötet, amit én éreztem, míg írtam? Élhető-e, átélhető-e a
család története immár száz év távlatából?
Kedves Olvasó, remélhetőleg mindkét válasza őszinte lesz, ha elolvasta Lonci történetét.

Aranykalitka című levél-regényem megvásárolható 800 Ft.+200 Ft. postaköltség befizetése
ellenében. Az összeget kérem rózsaszín csekken nevemre postázni, postafordultával küldöm a
könyvet.
Szilágyi Perjési Katalin
6750 Algyő, Vadvirág u. 33.
Szegedi vagy Szeged környéki megrendelők az alábbi címen is megvásárolhatják a kötetet:
Szeged, Római krt. 42. szám alatti ékszerüzletben

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése