Ha kérdeznéd

Ha kérdeznéd, elmondanám neked, mennyire meglepődtem, mikor nálunk, a konyhában elmondtad
nekem, megint gyermeket vársz. A kertben ugatott a kutya, a lányom az öccsét pesztrálta a teraszon,
behallatszott, amint a kicsi döcögve nevet, a lányod meg ott szunyókált a babakocsiban a diófa alatt.
Emlékszem, ribizlit passzíroztam a gyerekeknek, és mikor kimondtad, megbillent a kezem, aztán
néztük, amint a ribizlik apró vércseppekként szertegurulnak. Nem néztél rám, a ruhádat igazgattad,
mindig irigyeltelek, hogy alig négy hónap alatt milyen szépen visszafogytál. Szóval, mondtad az
övednek, segítesz, ugye.
Azt, hogy valaki nem akar ilyen gyorsan másik gyereket szülni Ceausescu Romániájába, minden
körülmények között megértettem. Álldogáltam hajnalban épp eleget a bolt előtt egy liter vizes tejért,
szaladgáltunk pánikban gyógyszerért, ha valamelyik gyerek megbetegedett és vittük haza
diadalmasan az undorító, lilára fagyasztott csirkét, mely maga volt a biológiai csoda a hat lábával.
Vajat, sajtot, húst még mutatóban sem láttunk és karácsonykor megverték a férjemet három darab
banánért.
Az, hogy mit élsz meg nap mint nap egy alkoholista mellett, sosem volt téma közöttünk. Bár a család
számos tagja figyelmeztetett az esküvő előtt, te konokul tartottad magad az esküdhöz, és nem jöttél
panaszra. Csak álltam ott és éreztem, elönt a szeretet és szánalom irántad. Hirtelen elgyöngült kezem-
lábam, és arra gondoltam, míg guggoltunk a ribizlik fölött, hogy van anyád, apád és férjed meg
testvéred, és te mégis hozzám jössz, hozzám, aki a bátyád révén testvéreddé lettem, és nekem
panaszolod el, hogy bajba kerültél, mert nem akarod ezt a gyereket és tőlem vársz segítséget ahhoz,
hogy megsemmisítsd. Négy éve ismertél már akkor, de még mindig nem eléggé ahhoz, hogy tudd, én
élet párti vagyok, mert szerelemmel kötődöm a férjemhez és boldoggá tesz, ha a gyerekeim
szuszogását hallgathatom esténként, elalvás előtt.
Számomra elképzelhetetlen volt, hogy szülés után alig hat héttel széles bőr övet erőltet rád és
hasizom gyakorlatokkal kínoz a gyermeked apja, ugyanaz, aki kislánya születése után megpillantva
annak gyűrött, piros arcocskáját kijelenti, ez a csúfság nem lehet az ő gyereke. Napokig hánytál
ezután, gyógyszer híján naponta háromszor vittük neked a kamillateát a kórházba, más segítség nem
volt. Nem tudhatom azt sem, milyen lehetett pár hetes babával magadra maradva várni egy fűtetlen
lakásban, mikor keveredik haza a férjed a kocsmából s aznap este milyen gyakorlatokat végeztet
veled a tökéletesen lapos has érdekében.
Hogy a leszorító öv vagy a fáskosár cipelése miatt lettél beteg, az szinte mindegy is, jártad a
nőgyógyászt, aztán váratlanul megfogant a gyermek, az apa szerint a nőgyógyásztól. Azt gondolom,
ez lehetett az a pont, mikor eldöntötted, nem kell. Sem a gyermek, sem az apja. Hiszem, hogy
adódhat olyan pillanat az életben, mikor legszívesebben két lábbal rúgnánk szét magunk körül a
világot. Ilyenkor a dühünk gyakran afelé fordul, aki a legvédtelenebb.
Majd három órán át próbáltalak rábeszélni a gyerekre, ígértem fűt-fát, kisruhát, babakocsit, ágyat,
még több segítséget, csak ne öld meg. Testvére lesz a lányotoknak, nem marad egyedül a világban és
lesz még valaki, aki az arcotokat viseli majd, ha már nem lesztek.
Mikor kikísértelek, piroslott a ribizli leve a karodon. Lenyaltad, fintorogtál, savanyú. Nem baj,
mondtam, majd megcukrozzuk. Nevettünk, a kislányod nagyokat rúgott a kis nyári takaró alatt. Még
kedvet csináltál nekem a gyerekhez, mondtad és megpusziltad a fiam. Hogy milyen mélyre temetted
magadban a kétségbeesést az pár nap múlva derült ki.
Villamos kalauzként dolgozott a nő, akit végül megkerestél. Hogy tiltott, és életveszélyes azt tudtad,
mégis odafeküdtél a viaszosvászon konyhaasztalra és átengedted szép fiatal testedet egy

sarlatánnak, aki egy kikalapált bicikliküllővel, egyetlen mozdulattal átszúrta a méhedet. Tudom, nem
haragudtál akkor sem, mikor a már elviselhetetlen kínok után az orvos ránézett szegény meggyötört,
kivérzett testedre és rögtön a milíciát hívta. Akkor olyan idők jártak, az állásával játszott, börtön járt
érte, ha nem jelenti azonnal. Az már az ő külön pechje volt, hogy húsz évesen ott haltál meg a kezei
között.

Ha kérdeznéd, én elmondanám, hogy azóta siratunk.

Sztereoban nyalni




 Mielőtt bármilyen frivolságra gondolnának, le kell szögezni, hogy a fagylalt távol s közel ott
volt a legfinomabb. Olyan finom fagyit főztek a sarki cukrászdában, hogy az asszony naponta
kétszer is képes volt leszaladni. Gyorsan magára húzta kis kapkodós vászon ruháját és futott is. A
cukrászkisasszony már messziről mosolygott felé, a szokásosat, ugye, kérdezte és ő már vitte is. Egyik
kezében vanília és csoki, a férje ez szerette, a másikban citrom, málna és sárgabarack olvadozott
a mézes tölcsérben. Sietve lépett és közben kapkodva, idegesen nyalta egyik, majd másik kezéből
a jeges édességet, de hiába, a déli meleg hamar megolvasztotta azokat. A járda szélre érve aztán
megállt, lehunyta a szemét. Két felemelt karján vékony vanília és málna illatú patakocska kanyargott,
haját friss szél kócolta a Tisza felől és a plébánia harangja is rákezdte.

Csak állt ott, mosolyogva, csukott szemmel és hagyta, hogy ízek, hangok és illatok keresztülzúgjanak
rajta. Nem állt ellen. Megadta magát a nyárnak.

Dobozlakók

Valamikor, a ködbe vesző tavaszi hónapok egyikén Cili, házunk kék szemű úrnője szerelembe
esett. Romantikus éjszakákon át hallgattuk a vakmerő trubadúrok epekedéseit az ablakunk
alatt, ám felelős macskatartók lévén úgy döntöttünk, ne szaporítsuk a gazdátlan cicák számát,
inkább igénybe vesszük az állatorvos szolgáltatását egy injekció erejéig. Röpke félórás
kergetőzés után levadásztuk a padlásról, és láss csodát, a kis szúrás után Cili egy nap alatt
visszaváltozott fetrengő szex istennőből hűvös és elérhetetlen bálvánnyá.
A kedélyek megnyugvása után éltük a megszokott életünket, míg egy estén tv nézés közben
Cili váratlan szeretetrohamot produkált, fejét ölembe fúrva szokatlan hullámzó mozdulatokkal
nyújtotta-ernyesztette testének izmait. Szórakozott simogatásaimat heves dorombolással
nyugtázta, majd azt mondta „nyeee” és hirtelen egy fekete, nyálkás gombócot pottyantott
az ölembe. Hogy ki volt jobban meglepődve, utólag nehéz kideríteni, Cili gyanakodva
szagolgatta az izgő-mozgó kis batyut, és kérdőn nézett rám. Miután konstatáltuk, hogy itt
valószínűleg a szűznemzés csodájával állunk szemben, az est további részét a fürdőszobában
töltöttük intim kettesben, Cili meg én, ahol egy sebtében kibélelt cipős dobozban éjfélig
világra hozott még három kölyköt.
Így esett, hogy házunk macskalétszáma az elgondolkodtató háromról a pánikba ejtő hétre
szaporodott.
Jelentem, mind a mama, mind a négy fekete gyönyörűség jól vannak. Cili álmélkodása azóta
állandósult, szoptatás után az ablakpárkányra telepedve, elgondolkodva nézi a szaporulatot.
Innen üzenem, hogy szeptemberre a kis partizánok elajándékozható állapotba
kerülnek. Főként Csongrád megyei felelős gondolkodású gazdik jelentkezését várjuk a
szipeka65@gmail.com-ra. Jelige: „jó házból való úrilány”.