Midőn az aranytorkú
nyár bekebelezte a várost, megállt az élet. A hajnal reggelbe csúszott,
felgördültek a redőnyök a bérpaloták ablakain, huncut szemű cselédlányok
könyököltek slingelt párnák csücskein, karjuk fehérje a tejhabbal vetekedett, s
miután kiszellőzött a szobák sok csókos titka, hűvös józansággal indult a nap.
Fürge bolti szolgák formás vizesnyolcasokat írtak a porba, konflisok kerekeinek
csattogása keveredett rikkancsok ordibálásával és a villamos csilingelésével. E
nagy reggeli nekibuzdulása a frissen mosdatott városnak eltartott úgy
délelőttig, ekkor újfent végig csordult a hőség a tereken, egyre mélyebbre
bókoltak a virágok díszesen faragott kővályúikban, lecsukódtak a házak
redőnyszemei, csak a segédek pihegtek az üzletek napvédő ponyváinak árnyékában.
Madame Bertha is lehúzta a redőnyöket, és szigorúan vigyázva
háza csendjére s a kisasszonyok délutáni pihenőjére, határozott mozdulattal
elfordította cifra kulcsot a zárban.
Pár esztendeje, Madame Bertha, még mint Ilse Schrantz,
akkora koszorúba fonva hordta szőke haját, mint egy szakajtókosár, ábrándos tekintete
megőrjítette a férfiakat, de főként Z. urat, ki intéző volt egy közeli birtokon.
Ilse Schrantz szívesen fogyasztott libamájat, utána meg pezsgőt. Lehetőleg
Bécsből. Kizárólag vörös rózsa szirmaival telehintett fürdővízben fürdött és
sosem vette fel kétszer ugyanazt a fehérneműt.
Azon kívül Ilse Schrantz kedvelte a gyémántos buton
ékszereket, Z. úr meg Ilsét. Sajnos az intéző úr sikkasztott egy kicsikét és
mikor kiderült a disznóság, éppen Abbáziában múlatták az időt, meg a libamájat.
Vakulj világ!
Így esett, hogy Ilse
Schrantz egy tavaszi hajnalon sietve felszállt a fiumei gyorsra, hogy utána
nyúljon a szerencséjének a fény városában. Párizsban eleinte egy kis kalapszalon
masamódja lett, míg egy idős gróf rajta nem felejtette a szemét. Ilse később is
váltig állította, szerelem volt ez a javából, ám az édes érzésekhez jelentős
mértékben hozzájárult az agg gróf kicsiny, ám otthonos palotája, közel a
Montmartre hoz, a mulatók és orfeumok parfümös világa, valamint az egész
gondtalan és vidám élet, amiben szeretője részesítette. Ékszereket kapott,
kalapokat és vagyont érő ruháit a legjobb szalonok szállították, elegáns
sevróbőr cipőit sápadt irigységgel nézték. Az öreg gróf halála után kiderült,
minden vagyonát Ilsére örökítette. Pár hónapig élvezte csak a szabadság ízét,
aztán egy hajnalon honvágy kezdte gyötörni.
Hosszas töprengés után úgy döntött, a szerelem még mindig a
legjobb befektetés, ezért pénzzé tette a palotát lovastól-lakájostól, a szőlőt,
a kerteket, majd hozzácsapta jelentős összegre rúgó megtakarítását, amit ő
diszkrét bájjal csak míder-pénznek nevezett, hazautazott és Madame Bertha néven
megnyitotta a város sorban hatodik nyilvánosházát.
A manzárdos, sárga ház a Fő-tér egy kis mellékutcájából volt
megközelíthető, és nagyon praktikusan, kicsiny ajtaja nyílt a hátsó utcára.
Nagy volt, ám ízléses és nem hivalkodó, gondosan ápolt kertjében kicsiny
halastó díszlett, és kényelmes pihenőágyak bújtak meg a bokrok alatt. Télikertjében
citrom érett és apró, színes madarak fickándoztak míves kalitkájukban. A Madame
válogatott menazsériával készült meghódítani szülővárosa szerelemre éhes
közönségét, ezért időt és pénzt nem kímélve járta a nagyobb városokat, és
kiválogatta a termés színe-javát.
Abban mindenki véleménye megegyezett, hogy Madame Bertha
különleges intézményt honosított meg a városban, ugyanis minden általa
alkalmazásba vett lány valamilyen kivételes nőtípust volt hivatva
megszemélyesíteni. Míg egyéb helyeken szőke, barna, fekete vagy vörös kisasszonnyal
szórakozhatott a vendég, addig a Madame rafinált módon egzotikus élményekkel
kecsegtette a szerelem lovagjait.
A ház bejáratánál Shafar, az aranymellényes szerecsen várta
az érdeklődőket, majd maga a Madame vezette körbe és kínálta frissítőkkel a
vendéget. A nagy, bordó selyemtapétás szalonban pálmák közepette színes
selyemkereveteken pihentek a kisasszonyok, a háttérből halk muzsika szólt és
aranyozott tálakból buja aromájú füstölő illata szállt.
Jobbról ibolyaszínű kereveten Zulejka hevert, a törökös
szépség, apró, gyöngyszín selyembugyogóban, mely fölött barna, telt keblei
rózsájuknál félig kibuggyanni látszottak az áttetsző ingből.
Zulejka
egzotikus báját a Madame egy kolozsvári piacon fedezte fel, ahol egy teknővájó
cigány család legnagyobb lányaként szorgoskodott. Egy felfordított vödrön
üldögélt, és azon igyekezett, hogy minél messzebbre köpje a tökmag héját. Ám
Madame Bertha meglátta benne a csiszolatlan gyémántot, mandulaalakú szemeinek
kihívó pillantását, arányos, nyúlánk alkatát, megdöbbentő melleit és hibátlan,
hófehér mosolyát gödröcskés arcában. Két hónap nem telt belé, és kicsinyke
átalakítás után a kicsi Rózsi mármint Zulejka szédítette a férfiakat törökös
eleganciával berendezett budoárjában, s külön pikáns bája volt szavának, amint
egzotikusan törte a magyart.
Regina kisasszony Weiner Sáraként született egy kis
szatócsboltos hatodik gyerekeként, és bár pénzt nem, kellemet és bájt annál
többet örökölt felmenőitől, hófehér bőréhez ezer csigába göndörödő rézszín
hajkoronát viselt, zöld macska szemei hidegen világítottak és szívesen vállalta
rosszalkodó urak megfenyítését krokodilbőrrel bevont ébenfa pálcájával. Szigorú,
fekete tónusú bútorokkal berendezett szobájának közepén tűzpiros dupla ágy
terpeszkedett, rézpántjain a szerelem láncai, diszkrét lakatokkal.
Egy ikerpár is színesítette a ház felhozatalát, akik közül
Bella kisasszony Losoncon látta meg a napvilágot, Stella kisasszony pedig
Brassó városában, ám mivel kis hajfestés után úgy hasonlítottak egymásra, mint
két tojás, a Madame úgy gondolta, igen érdekes megoldásokat eredményezhet, ha
mint ikerpárt állítja őket csatarendbe. És ez így is volt, mert egyre másra
jelentkeztek olyan gavallérok, kik egyszerre két kisasszony kényeztetését is
szívesen vették, persze dupla ár fejében, mégpedig egy óriási kerek ágy csipkés
homályában.
Aki az érintetlenség illúziójára vágyott, annak Pipszi
kisasszony bájait ajánlotta a ház úrnője. Komoly, csendes mosolyú úri lány volt
Pipszi, aki egy katolikus pap és egy varrólány félrelépéséből született és
miután eltanácsolták az árvaházból, az irgalmas Madame volt, aki befogadta.
Hamar felismerte rajta a szűziesség mázát, bár a kisasszony úgy döntött, alig
tizenhat évesen megajándékozza ártatlanságával az árvaház fiatal kertészét.
Nyakig magasan gombolt ingblúzt hordott Pipszi kisasszony, ám hosszú, sima
vonalú szoknyája alatt semmit és különleges testi adottságai révén az
ártatlanság érzését keltette. Ő volt Pipszi, a mindig szűz.
Ha ellentétekről lehet szólni, úgy Miranda kisasszony maga
volt a megtestesült bűn, bár nem nőtt magasabbra egy gyereklánynál és alkatilag
sem volt nőiesnek mondható. Rövid bubifrizurájával, férfias nadrágjaival
divatot teremtett, hosszú szipkájában szinte sosem aludt ki a kis arany
cigarette, mély altja ingerlően búgott. Öle forró volt és harmatos, mint egy
orchidea, és szívesen adott ráadást az örömökből. Diákok és fiatalemberek
szívfájdalmainak nagy tudora volt, és nem volt ellenére egy forró órácska kerti
pavilon rejtekén, ha kíváncsi szemek lesték a bokrok alól.
Ám a Madame képzeletbeli koronájának ékköve, a ház új kincse
egy egzotikus lány volt, Ling Ling, a Harmatos Őszibarack. Történt egyszer
valamikor régen, hogy egy malájföldi matróz szerelembe esett egy abbáziai
kocsmáros legkisebb lányával. A fiú barna volt, ferde szeme vérforraló, a
mellére tetovált tigris ijesztően vonaglott a szerelem perceiben, a lány
nagymellű, szenvedélyes és tapasztalatlan. A szerelem legalább öt éjszakán át tartott,
majd mikor a fiú hajója vitorlát bontott, emléket hagyott maga után, kilenc
hónap múltán törékeny, mandulaszemű kislány sírt fel a kocsma emeletén. A
kocsmáros irgalmatlan volt, a lánya engedelmes, ezért a szuszogó kis csomagot
egy gazdag család küszöbére tették. Tizenöt esztendő múlva a kis Arabella
kényen nevelt egzotikus virággá nőtt, négy nyelven beszélt, játszott mandolinon
és hárfán, apja csodálatos ferde szemeit és anyja formás kebleit örökölte,
tagjai aprók voltak és finomak, és néha, mikor a tenger felé nézett, szokatlan
vágyódás lepte meg. Ezért-e vagy másért, de egy napon megszökött egy francia
tiszttel és meg sem állt Marseille-ig. Két hét boldogság után a tiszt
elhajózott és Arabella menthetetlenül elveszett volna a kikötői bordélyok zord
világában, ám ekkor jó sorsa Madame Bertha útjába sodorta. A Madame egyből
felismerte a lányban szunnyadó őstehetséget, hazavitte, kikupálta és bemutatta
vendégeinek. Ő volt Ling Ling, a Harmatos Őszibarack, a japán császár
őkegyelmessége titkolt gyermeke. Ling Ling szobája kicsiny volt és lakályos,
benne pár kényelmes selyempárna és egy mesebeli festett paraván, egyenesen a
kegyelmes császár udvarából. Táncoló darvak, titokzatos tájak és buja virágok
díszítették a selyemparavánt, mely mögött Ling Ling kényelmes nagy ágya terpeszkedett.
Apró mécsesek égtek mindenfelé, s míg a füstölők nehéz illatában kilépett
pompás kimonójából, a felajzott urak a paraván mesebeli hölgyét látták
megelevenedni. Az ágyon Ling Ling apró, elefántcsontszín teste szinte elveszett
a színes selymek ölelésében, s a fülledt félhomályban csak remegő keblének
gránátalmaszín rózsája vagy keskeny combja villant elő s vált játékszerévé az
izgatottan kutató kezeknek. Bőre sima volt és forró, öle meztelen és illatos,
mint az őszibarack, kemény kis keblei peckesen állták a rohamokat. Ling Ling
mosolygós volt, engedelmes és hallgatag, ám látszólagos szelídsége adott
pillanatban apjától örökölt vadságba csapott át, ilyenkor karmolt, ütött és
harapott, végletekig fokozva a kéjt meglepett partnerében.
Madame Berta korán felismerte, hogy a lány páratlan érték,
igazi művésze mesterségének, ezért ügyelt rá, hogy csak kivételes vendégeinek
bocsássa rendelkezésére.
Akkoriban történt, mikor Ling Ling megérkezett, hogy egy jó
nevű tanácsos, ki a háznak állandó s figyelmes mecénása volt, váratlanul
megbetegedett. Betegsége nem volt hétköznapinak mondható, férfiereje teljében
egyik napról a másikra elvesztette érdeklődését a szebbik nem iránt. Független,
gazdag férfiként sokat utazott, csinos, férfias termete és nem utolsósorban
vagyona a lányos anyák álmává predesztinálta. Orcák gyúltak ki és szemek
ragyogtak fel, ha a kitűnő táncos és lovas hírében álló férfi bármely bálon
megjelent, és titokban fogadások köttettek, melyik ifjú hölgy lesz a
szerencsés, aki ezt a zabolázatlan, nagyvadat megszelídíti, és a házasság
szelíd vizeire vezeti. Ám utóbbi időben aggasztó hírek kezdtek el keringeni, a
tanácsos úr megcsömörlött a nőktől, pár alkalommal már csődöt mondott kedvenc
piroslámpás házában. Mi volt a baj, senki nem tudhatta, főleg maga a tanácsos
úr nem, s mikor végképp megkeseredve felkereste Madame Berthát, kudarctól
remegve kért tőle tanácsot. A Madame elgondolkodva hallgatta, majd sorban
felajánlotta menazsériája különlegességeit. Nem, sóhajtotta megtörten a
tanácsos, még csak látni sem vágyik őket. Hallgattak. Mindketten érezték, itt
csak a csoda segíthet. Ekkor Ling Ling bájos arca, törékeny alakja képzett fel
Madame Bertha előtt, és kézen fogva a tanácsos urat, odavezette ennek
ajtajához.
A szobában félhomály volt, a paraván mögött törékeny
teremtés kuporgott, előtte lakkozott asztalkán illatos tea és narancsos keksz.
Ling Ling áttetsző selyemkimonóban üldögélt egy selyempárnán
és egyszerű kis dalt játszott mandolinján a hervadó virágról, amivel könnyekig
meghatotta a tanácsos urat. Szorongása oldódott, s míg Ling Ling most a
madárról énekelt, ki párját keresi, kedvtelve kortyolt a teából és kényelmesen
félkönyékre dőlve gyönyörködött a lány hangjában. Az kedvére való volt. Kis
könnyű borzongások futottak gonddal keményített inge alatt, ott a gerince
táján, szíve vadul dübörgött, homlokán kiütött a veríték, és érezte férfikedve
éledését. Aztán leégett a gyertya, s a lány udvariasan megköszönve a társaságát
az ajtóhoz kísérte a tanácsost.
Ő másnap este újra eljött, remegő szívvel hallgatta a lány
dalát, megbabonázva leste karja ívét az áttetsző kimonó alatt, elkortyolta a
teát, s mikor megölelni akarta, az könnyedén szökkent ki karjai közül, s táncot
lejtve vérforraló mozdulatokkal lesimogatta magáról a kimonót majd eltűnt a
paraván mögött. Következő este a tanácsos fogcsikorgató elhatározással
érkezett, s miután egész éjjel szemhunyásnyit sem aludt, szentül elhatározta, ma
megtöri a szép Ling Ling büszkeségét, ha kell, erőszakkal gyűri maga alá
meztelen testét. Belépve a kis szobába, Ling Ling félig selymekbe burkolva az
ágyon feküdt, kezében hosszú pávatollat tartott, s miután a tanácsos eleget
tett a tea ivás szertartásának, arra kérte a férfit, gyengéden cirógassa meztelen
testét a tollal. A tanácsos tikkadó torokkal, kalapáló halántékkal tett eleget
a kérésnek, lassan lekerültek Ling Ling testéről a selymek, láthatta hetyke
mellét, vágytól megremegő combjait s meztelen ölét. Ám a lány megérinteni ismét
nem hagyta magát, s a tanácsos átkozódva csapta be maga után az ajtót.
Madame Bertha
legelbűvölőbb mosolyával vezette be másnap az álmatlanságtól szemmel láthatóan
megviselt tanácsost, és csendesen behúzta mögötte Ling Ling ajtaját. Kicsit
megbiccentve fejét közel hajolt, és legendás diszkrécióját félretéve,
hallgatózott. Kisvártatva lábujjhegyen megjelentek a kisasszonyok, és
lélegzetvisszafojtva próbálták kitalálni az események folyását. Odabenn, a
bársonyos sötétségben suttogások keltek, ingerkedő kuncogás, selyem zizegés,
majd izgalomtól és vágytól rekedt férfihang dörmögése hallatszott. Aztán csak a szerelembe fúló nevetés hangjai
buggyantak ki a takaró alól.
Kisvártatva csend
lett, majd Madame Bertha elégedetten bólintva fordult a vihogó lányokhoz.
-Szegény édesanyám mindig mondta, ahol a szükség, ott a
segítség - jegyezte meg, és csendben levonultak lépcsőn.