Halottainkhoz





mert fényidőket karmolnak
meztelen fák acélszín égbe
s keresztjeid mécses-könnyei
csak reggelre apadnak

halottaid humuszba égett
poraiból emlék-virágok
tengere ringat s aléltan
engeded el az időt
 
félsz de lépteid bársonyba
ölelik halott fák rőt remegései
s varjúkárogás táncol
meztelen idegeiden
temetettjeid tárt keresztjei
áldást intenek és megváltásról
álmodik a koldus
rozsdás pad takarásában

A tündér keresztgyereke








A Corvin-köz egy öreg bérházának bontása közben az egyik munkás egy régi hátizsákot lelt. Ócska, homokszínű, vastag vászon holmi volt, erős bőrszíjakkal. Megbontva a rozsdaette csatot, pár női ruha került elő,egy már jócskán foszladozó, kockás anyagból varrt rongybaba, melynek sárga pamutból fontak varkocsot és egy füzet. Egy fakó kék füzet, melybe ezt írta egykor egy kéz:

                                                                 VÖLGYI ÁGNES
                                                                         NAPLÓ


1956 október 1.  Bp.
Kedves Naplóm !
Az ember életében eljönnek olyan pillanatok, mikor meg kell állni, kicsit körülnézni, kicsit ünnepelni. Anya azt mondja, ez szentimentalizmus, de mikor legyek szentimentális, ha nem a 19. születésnapomon ?
Tegnap köszöntöttek és én annak örültem a legjobban, hogy Mama is feljött, a drága, a fájós lábával. Gyönyörű, színes csokrot kaptam, a kedvenc őszirózsáimból, csoda, hogy Debrecentől idáig kibírták.
Apa későn ért haza, szegénykém holtfáradt volt, nála csak a kohászok lehettek fáradtabbak, akiknek irodalmi előadást tartott. Ákos is felszaladt Emillel, bár szeminárium után voltak, kicsit fáradtan, jó volt látni és megölelni. A bátyám azt mondja, nagyon szerencsés vagyok, hogy egy ilyen fiút kifogtam, nem azért, mert az ő legjobb barátja…
Az este csendesen telt, rádiót hallgattunk. Minden napnak örülni kell, amit megúszunk baj nélkül .Vacsora után Mamához bújtam és ő, mint minden születésnapomon, most is elmesélte, hogy tulajdonképpen én kétszer születtem és valószínű, hogy egy tündér a keresztanyám, ő vigyáz rám. Én már csak homályosan emlékszem a történtekre, de anya is sokszor elmesélte azoknak a napoknak a történetét. 
1944 decemberében történt, Budapest ostrom alatt állt, mi anyával vízért indultunk a sarokra. Engem beállított egy kapu alá, hogy bajom ne essen, míg ő sorba áll. A folyamatos ágyúzás közben beálló kis csendben mindenki igyekezett mihamarabb vízhez jutni, mikor a szomszédos ház találatot kapott. Anyát, ahogy később elmesélte, földhöz vágta a detonáció, mindenfelé por és füst szállongott, síró és kiáltozó emberek keringtek a romok között. Anya hisztérikusan a nevemet kiáltozta, mintha az az erő, ami elszakított tőle, pusztán a nevem alapján vissza is adhatna.A szomszédok fogták vissza, mert puszta kézzel esett a romoknak. Akkor éjjel megőszült az én édesanyám.
Két nap múlva találtak rám, a szomszédos ház szenes pincéje előtt ültem, kormosan és álmosan, egyik kezemben egy szelet lekváros kenyér, a másikban egy kockás rongybaba. Ő az óta is velem van, minden fontos vizsgámra magammal viszem, bár Gitta néha nevet rajtam. 
Azt hiszem holnap moziba megyünk, már adják az új Latabár filmet,  „Civil a pályán „ a címe. Remélem az éjszaka nyugodtabban telik, az éjjel megint elvittek valakit a házból.
Borzasztó, ami a világban történik, és szégyenletes, hogy ebből nem értek néha semmit…

Október 4.
Kedves Naplóm !
Ma benn voltam a tanszéken, bár a beosztást még nem sikerült megszereznem, mert a titkárságon óriási a fejetlenség. Ákos és Emil délután gyűlésre készül, és úgy látszik ma kétszer is mozizunk, mert délelőtt a fél évfolyamot elvitték a Csapajev filmre.
Anya aggódik apáért, mert már alig maradtak a régi kollégák közül, nem lehet tudni, kire mikor kerül sor. Emberek tűnnek el egyik pillanatról a másikra, a bizalmatlanság légköre rátelepedett az emberi kapcsolatokra, évtizedes barátságok inognak meg.
Holnap után temetik újra Rajkot és társait, mi is elmegyünk.

Október 5.
Kedves Naplóm !
Reggel korán beállított Gitta, se eleven se holt nem volt szegénykém, az éjjel elvitték a szüleit, míg ő a beteg nagymamáját őrizte! Anya teát főzött, nyugtatgattuk, de magán kívül van, ami érthető.
Apa is belesápadt a hírbe, mert több, mint tíz éve már, hogy együtt tanítanak Samu bácsival, jó barátság fűzi össze a két családot.
Hajnalban jöttek. A három nyomozó átkutatta Samu bácsi íróasztalát  és találtak egy kézírásos Illyés verset. Öt percet kaptak, hogy vegyék a kabátjukat, még el sem köszönhettek.
Gitta itt lesz nálunk, míg ki nem derül, mi van a szüleivel. Apa felajánlotta, hogy megpróbál telefonon érdeklődni, de maga Gitta volt, aki lebeszélte erről, ne hozzon bajt ránk.
Tegnap apa mesélte, hogy az ünnepi irodalmi műsoron egy édes, copfos kislány csillogó szemmel elszavalt egy Zelk verset, de olyan lelkesedéssel, hogy maga Zelk is kétségbeesett.
„Te jó ég, ez a gyerek elhiszi!”-súgta oda apának. Meddig lehet hazugságban élni ?

Október 6.
Kedves Naplóm !
Rengeteg ember összegyűlt a Kerepesi temetőben, félelmetes volt látni, ahogy a tömeg némán, méltóságteljesen elvonul az ártatlanul kivégzettek ravatala előtt. A szónokok megújulásról beszéltek, ez mindnyájunk vágya, Szász Béla a sztálinista korszak temetéséről szónokolt. Rajk özvegyét szoros gyűrűbe fogta a sokaság, meg sem tudtuk közelíteni.
A temetés után a barátainkkal a Batthányi örökmécsesnél gyülekeztünk, ahol már több száz fős diákcsoportot próbált meg szétoszlatni az ÁVH, köztük láttuk régi „ismerősünket”, Schusztert, levitézlett DISZ elnököt. Gitta esküdni merne rá, hogy ő dobta fel a szüleit, mióta visszautasította a közeledését, folyton számított valami megtorlásra, ezek szerint nem volt üres fecsegés a fenyegetése.
Először éreztem a tömeg mámorító erejét, a hasonlóan gondolkodók végtelen energiahálóját.
Aztán a  tér felől fegyveresek közeledtek futva és felszólítás nélkül lövöldözni kezdtek. A megriasztott tömeg kiáltozva menekült, alig tudtunk elvergődni a villamosmegállóig. Sajnos a villamosok nem jártak, de szerencsére senki nem igazoltatott minket hazáig. Itthon anyáék aggodalma már nem ismert határt, hallottak a lövöldözésről. 
Vacsora után leültünk megbeszélni a teendőket és bevallom, Muci néni neve is felmerült, mint lehetséges megoldás. A szüleim két part között őrlődnek, anya menne, menekülne miattunk, félti az életünket és a jövőnket. Emilnek még van egy éve az orvosin, ügyes fiú, mindenki szereti, csak egy hibája van, nagy a szája és anya egyfolytában csak ezért aggódik, félti, hogy bajba kerül. Anyám mindkettőnket imád, de Emilre úgy néz, mint elmaradt vágyai megtestesítőjére, mert anya nem tanulhatott, és „csak” tanár lett, míg Emil…Apa szerint én még csak tücsök vagyok, első éves bölcsészhallgató, attól tart, hogy ebben  a mai világban majd csak hegedűs leszek a hangyák között. Szegény apám, teljesen kiborult, mikor kiderült, kötelező lett a marxista-leninista tanszék…Hogy nevettünk Gittával, mit szólna nagyapám, ha élne, vitéz Völgyi Endre unokája marxista tanokat hallgat. Most már nincs nevethetnékünk. Ezeket az időket túl kell élni, ha lesz is váltás, nem is tudom minek örülnék jobban, csak remélni lehet hogy független, demokratikus kormány alakulna .

Október 10.
Kedves Naplóm !
Tegnap Gittával irodalomtörténetről jöttünk kifelé, mikor hirtelen hozzánk lépett egy fiatal, sovány, sápadt férfi és szó nélkül belénk karolva az első kapualj felé tolt bennünket. Mint kiderült, Gitta szüleitől hozott üzenetet, mindkettőjük ellen a vád államellenes tevékenység és felbujtás. Mindnyájan tudjuk, hogy ez mit jelent.Eleinte provokációra gondoltunk, de mikor kimondta azt a nevet, amin csak Éva néni becézte a lányát, az én barátnőm összeomlott. Eljön az iszonyatnak az a perce, mikor sírni sem tudsz, csak kihűl kezed-lábod és azt érzed, megdermed a szíved. Valahogy bevonszoltam egy presszóba és megitattam vele egy dupla feketét, a parkban  kitört belőle a zokogás, mire haza értünk már teljes apátiába merült.
Otthon anya nyugtatgatta, nálunk meghúzhatja magát, kivárjuk mit hoz a jövő.
Anya egyre többet emlegeti Muci nénit, ő a keresztanyja, kinn él Ausztriában és szerinte ha minden kötél szakad , hozzá mehetnénk, de sem apa, sem mi nem akarunk elmenni.Az én pedagógus édesapám rossz korban született. Ő igazi humanista ember, szerény ( anyu szerint élhetetlen ), nagy tudású, segítőkész és lovagias. Ő az, aki bármikor idézi Tacitust, minden növény latin nevét tudja és utolsónak száll fel a buszra. A diákjai imádják, mert szigorú ugyan, de igazságos. Örök optimizmussal tekint a jövőbe, elképzelése szerint a hit, az erkölcs és a demokrácia, ami megtarthat minden civilizációt és megállíthatja ezt a kis országot is a teljes erkölcsi és gazdasági romlás felé vezető úton.
Ákos megjárta Szegedet, a szülei jól vannak, az egyetemen is folyik a szervezkedés. Féltem őt, mert bátor, mert nagyszájú, mert olyan, mint apu. Ő a legnépszerűbb a tanszékén, jó orvos lesz belőle. Nagyon szeretem, mikor vele vagyok hercegnőnek érzem magam, minden sóhajtásomat lesi.Szörnyű, hogy ennek a Gittának nincs senkije...

Október 21.
Kedves Naplóm !
Nem is tudom hol kezdjem ,sajnos olyan eseménydús időket élünk. Apa részt vett a Vasvári Kör nagygyűlésén, ahol írásban rögzítették követeléseinket. Alakuljon új kormány új pártvezetéssel, a szovjet csapatok azonnali kivonulásával. A jelenlévők, több százan voltak az ország minden részéből, aláírásukkal ellátva petíciót fognak benyújtani holnap Gerőnek. Apa nagyon bízik az ENSZ-ben, szerinte Gerő és az oroszok nem mernek konfliktust kirobbantani, tartanak a nyugat reakciójától. Anyu erre csendesen azt mondta:" Amerika  messze van ."
Holnap nagygyűlést hirdettek az egyetemen.

Október 24.
Kedves Naplóm !
Felfokozott hangulatban gyűlt össze több ezer  ember tegnap a Petőfi szobornál. Egész családok jöttek el, egyszerű emberek, pesti srácok, munkások és egyetemisták, mind egy akaratban összeforrva. Többen táblákat tartottak, "Szolidaritást a lengyel néppel !" felirattal, mások fényképeztek. A szónok a Műszaki Egyetemről felolvasta azt a 16 pontos programot, amit a Vasvári Kör tagjai jóváhagytak. Mindnyájan éreztük, hogy nagy idők tanúi vagyunk
Aztán este 9-kor a tömeg egy része a Parlamenthez vonult, ahol Nagy Imre beszélt, míg mások a Dózsa György úton gyülekeztek és adott jelre nekiestek a Sztálin szobornak. A gyűlölt zsarnok immár a földön feküdt és nem volt más, csak ledöntött ércdarab. A szabadságtól megittasult tömeg a Rádió épületéhez sodort minket, anyáék elszakadtak tőlünk a nagy zűrzavarban. Ami ezután következett, azt sohasem fogom elfelejteni. Olyan volt, mint egy rémálom. 
Állunk a sokaságban és egyszerre lövések hangzanak. Kerepelnek a a fegyverek, mindenfelé menekülő és kiáltozó emberek és ami a legborzasztóbb, nem tudjuk, ki lő és honnan, mert itt magyar gyilkol magyart, talán a szomszédját, talán a testvérét . Körülöttünk füst és por, a földön mindenfelé megcsonkított, vérző, drága, magyar testek. Gitta a karomat szorítja, szorosan egymás mellett fekszünk, egy pad alá bújva, ahová Ákos tuszkolt bennünket. A sötétben nem látok szinte semmit, árnyak kúsznak a homályban, amit látok, azt sem hiszem el, mert a testvérem a porban térdelve egy nyakon lőtt emberen próbál segíteni, akinek a  vére feketén csillan a sötétben és elkeveredik a földdel.Sikoltások váltakoznak dörrenésekkel, teljes a zűrzavar.Amott egy női hang könyörög segítségért, látom, amint Emil letépi magáról a kabátját és a hasára nyomva próbálja elállítani a vérzést. Gitta hangosan vacog mellettem, szinte önkívületben van. Aztán lassanként elcsitul minden, már csak szórványos fegyverropogás hallatszik és lassan már hajnal van, mire valahogy hazaérünk.
Kitört a forradalom !

Október 31.
Kedves Naplóm !
Folyamatosan érkeznek a hírek eltűnt vagy meghalt barátainkról, ismerőseinkről. Példátlan az a cinizmus és az a kegyetlenség, amivel ez a rendszer egymás ellen fordítja egyazon nemzet fiait. Jó hír, hogy Mindszenty bíboros kiszabadult és Budapestre tart.
Apáék szerint most a legfontosabb az ország függetlensége. A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a pártvezetés elfogadni látszik egyes pontokat a követelésből, talán kivonják a megszálló csapatok egy részét a fővárosból és a több párt rendszer visszaállítása is szóba került. Mindez derűlátásra ad okot, talán mégsem volt hiába való a vérontás.
Anya kenyérért indult, persze nehezen kapott. Azt meséli, többfelé látott szobrokra, oszlopokra akasztott emberi testeket, nyakukban tábla. A történelem és az igazság mindig utoléri a bűnösöket .
Az utcára továbbra sem tanácsos kimenni, a közlekedés bizonytalan, a boltok nagy része bedeszkázva. A házmesterné mesélte és anya is látta, hogy bevert üvegű kirakatok árukészlete érintetlenül bizonyítja, hogy ez egy szent forradalom és nem " a csőcselék ellenforradalma".
A két fiú a várost járja, hírekre éhesen, anya állandóan aggódik.A város több pontján kilőtt és felrobbantott tankok hevernek. Sok orosz katona is meghalt. Többek véleménye szerint, inkább erődemonstrációra készültek a bevonulással és nem számítottak ilyen méretű ellenállásra. Gittával benzines palackokat töltögettünk a szomszédos ház padlásán. Persze anyu tudta nélkül...

November 2.
Kedves Naplóm !
Határtalan örömünkre Nagy Imre tegnap kinyilvánította Magyarország kiválását a Varsói Szerződésből és ezzel gyakorlatilag függetlenné válásunkat is megerősítette ! Sosem hittem volna, hogy megérjük ezt a pillanatot! Úgy sírtunk, mint a gyerekek, összekapaszkodva, egymást támogatva. Talán végre lekerül a csizmasarok a nyakunkról és emberhez méltó sorsot kapunk a jövendőtől!
November 3.
Kedves Naplóm !
Már több helyen kinyitottak az üzletek, az emberek megfényesedett arccal járják a várost, a bizakodás szemmel látható, bár tudjuk, a neheze még hátra van, sok munka vár mindnyájunkra. Délután a bátyámék kinn voltak és segítettek a halottak összegyűjtésénél. Nagyon megviselte őket. Sokakat névtelenül temettek, hevenyészett sírokba. Hónapok, talán évek hosszú sora fog eltelni, mire fény derül mindenre, ami történt.
Schuszter Feri is eltűnt, nem lepődtem meg ezen a híren. Remélem, valamelyik lámpa -oszlopon lóg az a féreg.
Gitta egyre híreket vár a szüleiről, de sajnos még semmit sem tudunk róluk.
Anya ünnepi vacsorát készített, az asztali áldásnál mindnyájan az országunkért imádkoztunk.

November 4.
Kedves Naplóm !
Azt hiszem, mindennek vége !!!
Megszakadtak a béketárgyalások. Malétert tőrbe csalták és lefogták. Hajnalban megindultak a tankok és az elkeseredett harc újra fellángolt.
Nagy Imre beszédét lélegzet visszafojtva hallgattuk, aztán a teljes bizonytalanság szakadt ránk.
Ellentmondásos híreket kapunk, anya sürgeti a menekülést. A házból állítólag már többen nekiindultak a határnak. Apa maga a nyugalom, szerinte még semmi nincs elveszve. Rendületlenül bízik a nyugati segítségben, bár ez a szuezi-válság miatt egyre kevesebb reménnyel biztat.
Délután Emil és Ákos lement, Gitta is velük van. Én is mennék, de anyuékat nem merem egyedül hagyni, megígértem bátyámnak, hogy  vigyázok rájuk. Most lehúzott redőnyök mögött ülünk, figyeljük a rádiót és hallgatjuk a fegyverek kelepelését.

Este fél 11.
Nemrég megjött Ákos és Emil, mindketten a végsőkig kimerültek és az átéltek hatása alatt vannak. Apa szótlanul hallgatta őket, amint az utcai harcokról próbáltak beszélni. A harcról, ahol ezek a drága fiúk és lányok utcáról utcára, fiatal vérük kiontása árán is próbálják védeni a várost a beözönlő tankokkal szemben. A harcról, amit elkeseredetten vívnak az újkori hódító ellen, aki virágjukban tapossa el ezeket a fiatal életeket.
Emil fáradtan beszélt a kórházban uralkodó állapotokról, nincs gyógyszer és kötszer, a sebesültek ellátatlanul fekszenek a folyosón, teljes a káosz.
Kijárási tilalom van, felszólítás nélkül lőnek mindenkire, aki este 7 után kinn tartózkodik.
Anya sírva könyörög, hogy induljunk mihamarabb, de én tudom, hogy apa és Emil soha nem hagyná el ezt a földet...
Ami a legnagyobb baj az, hogy Gitta eltűnt.  Ákos látta, amint egy kisebb csoporthoz csatlakozott, de eddig még nem jött haza.

November 7.
Kedves Naplóm !
 Tegnap megtalálták Gittát. A Corvin-köznél esett el. Akik látták, azt mondják, nem szenvedett, fejlövést kapott.
Óvodás korunk óta barátnők voltunk. Velem osztotta meg minden titkát, olyan volt, mintha a testvérem lenne, néha a húgom, mikor a rengeteg szőke haját copfba fontam, és együtt vihogtunk a fiúkon, máskor a nővérem, mert neki vallottam be, hogy szerelmes vagyok Ákosba és az övé lettem. Látom magam előtt, szeplősen, hunyorog és rám nevet kinn a strandon. És látom a piros sapkájában, piros orral és könnybe lábadt szemekkel, mikor korcsolyázunk kinn a Ligetben. Nem tudok sírni, mert nem hiszem el, hogy nincs többé.

November 8.
Kedves Naplóm !
Sebtében, a félhomályos padláson kuporogva írom ezeket a sorokat.
Hajnalban felhívott minket apa egy tanártársa. A fél tanári kart már elhurcolták, csoda, hogy mi még itt vagyunk.Ők már megszervezték a menekülést, estére jön értük a teherautó, nekünk is lesz helyünk. Azt tanácsolta, addig húzzuk meg magunkat valahol, mert itthon keresni fognak. Anya kétségbeesett, mert Ákos és a bátyám még nem ért haza, el sem tudom képzelni, hogy fogjuk értesíteni őket...
Gyorsan összedobáltuk kis batyuinkat. Csak a legszükségesebbet!- hajtogatta apám szürke arccal. Éveket öregedett pár óra alatt. Anyám a kialvatlanságtól  karikás szemekkel egyre az ajtót figyelte. Léptektől tartott és lépteket várt.
Némán, torkunkban dobogó szívvel léptünk ki az ajtón, mely mióta az eszemet tudom, az otthonomat jelentette. Apám szórakozott arccal fordította el a kulcsot, majd mikor megérezte a pillanat groteszkségét, elfutotta a könny a szemét. Még sosem láttam sírni apámat...

Most itt ülünk a padláson, öreg ládák és poros kacatok között, anyám imája elkeveredik a géppuska -ropogással. 
Csak azt nem tudom, hogy Isten melyiket hallja meg előbb.   

Ecetvirág





Kis buborékokat fújt a házmester lánya a harmadik emeleti gangról. Csorba bögrébe szappanlevet kevert és masnis copfjait hátra vetve mélyen kihajolt a korláton. Remegő kék, arany és rózsaszín felhők libegtek a fénylő októberi égre, majd rövid keringés után szétpukkantak a bérház mocskos kövén.
-De szépek, istenem, ugye adsz még szappant, Emília - fordult hamiskás mosollyal a vesszőfotelben lehunyt szemmel üldögélő lány felé. Az szó nélkül felállt, majd jobb kezével botjára támaszkodva belépett az ajtón és kisvártatva kis szappandarabot dobott a bögrébe.
Emília gyereknek is fakó volt és jelentéktelen, elnagyolt vonásain sokat merengett az anyja, mikor sérülése után az ágya mellett ült. Hét éves volt, mikor Budapest ostrománál egy repesz majdnem leszakította a lábát. -Ha megmarad, sánta lesz,-mondta az amerikai katonaorvos, aki műtötte. Mosolygott és csokoládét adott neki. Emília csak titokban sírt.

A hegek sokáig fájtak, esténként félénken simogatta a lilás, harapásszerű sebeket a combján. Magányos volt. Mosolya keserű és elnéző, amint a fal mellett állva, vágyakozva nézte az ugróiskolás lányokat. -Egyen kettő, négyre, ötre - szálltak a copfok és a lófarkak, keményen csattantak a bőrtalpú cipők. Szikrázott a lányok szeme és mosolyuk harapós volt.Hamar kimarták maguk közül a sántát. Már kamaszodott, mikor a szomszéd házból egy fiú Ecetvirágnak nevezte el. Ezen sokat sírt. Ecetvirág, forgatta a szót. Savanyú, de mégis virág.
-Mint az élet- sóhajtotta az anyja, lódenjét igazgatva a tükör előtt. -Ne engedj be senkit és zárd el a gázt a leves alatt -mondta, és indult a gyárba. A szomszéd ajtó is nyílt, nevetgélő lánycsapat csapódott ki rajta. A függöny mögül leste őket. Magas sarkú cipőik kényesen kopogtak, lófarkuk lengett és látta, amint a lépcsőház előtt fiúk várnak rájuk. Emília, mondogatta magának a tükörbe nézve, míg szőke haját fésülte. Emi, Lia. Ecetvirág. Nincs barátom, gondolta, míg homlokát a párás, hideg ablaküvegnek támasztva az utcát nézte. A lányokra gondolt és a fiúra a szomszédból.

A szőke lány volt, a szomszédból, akit aznap este hazahoztak. A gangon állt a hírekre éhes többi lakóval, és látta, amint lepedőbe csavart testét átemelik és az udvari padra teszik. Nagy vérvirágok nyíltak a lepedőn, és a szőke lány harisnyája is véres volt. És szakadt. Fél lábáról hiányzott a cipő és amint fentről a gangról, jól megfigyelhette, hiányzott a fél arca is.
 -Lőttek ezek a szemetek- bőgte a szomszéd fiú, a lány vérmocskos kezét szorongatva, és átkozódva felnézett az égre. Valahol lövés hallatszott. Megremegtek a falak, ő ijedten a korlátba kapaszkodott. Bevonultak a tankok. Október huszonnegyedike volt.

A házban gyorsan megszervezték az ellenállást. Palackokat gyűjtögettek pincéből, kocsmából, és felhasogatták az otthoni lepedőkészletet. A padláson gyűltek össze, néha a gangon, ha nem esett, és fáskosárban hordták az üvegeket. A fiú, a szomszéd házból, lányokat is hozott, ismeretleneket is, és egy napon, mikor ő is bebicegett és félénken megkérdezte, nem segíthet e a palackok megtöltésében, csak legyintett és elmosolyodott.
-Gyere csak, Ecetvirág, tedd hasznossá magad- mondta és benzinszagú kezével megsimogatta az arcát. Otthon nekiállt és anyja minden paradicsomleves üvegét kiöntötte, feltúrta szegényes spájzuk minden zugát, majd kosárba gyűjtötte a zsákmányt. Két napig alig aludt, anyja kétségbeesett próbálkozásait, hogy visszatartsa, mosolyogva tűrte, aztán megölelte.
-Most élek- súgta a fülébe és a földön húzva a kosarat, elbotorkált a folyosón. 

A harmadik napon a kapualjban állt és dobogó szívvel leste, mikor ér vissza a szomszéd fiú, mikor a sarkon nehézkésen lavírozva befordult egy tank. Lassan araszolt, láthatóan bizonytalanul, majd megállt. Ekkor sapkás lányalak rontott ki egy kapu alól és rikoltva eldobott egy égő üveget. Az nagyot pukkanva esett a tank mellé, de nem tett benne kárt. Újabb alak rohant ki, majd egészen közel osonva, lángba borította a tankot. Lövések csattantak keményen, majd minden elcsendesedett. Füst szállt az utca romjai fölött és ő sápadtan, lihegve nézte a képet. 
Robbanás hallatszott. A légnyomás a falhoz vágta és kirepítette az utcára. Arra eszmélt, hogy egy katona pofozgatja az arcát. Oroszul szól hozzá, a szeme valószínűtlenül kék, kormos arcából világítanak a fogai és harckocsizó sapkája alól vér szivárog a füléből. Nagyon hangos volt és kába. Por köhögtette őket és fűst. A tank pattogva égett. Ggye, ggye, ggye makogta egyfolytában a katona, még akkor is, mikor ő nehézkésen feltápászkodva kézen fogta, és  bebotorkáltak az ajtójukon. Az ágyára ültette, szájára szorított újjal intve csendre és kilesve a tépett redőny alatt még látta, amint a szomszéd fiú és társai sorra lövik az égett tankból kikászálódó katonákat. Pak-pak-pak, pattogtak a lövések, és neki eszébe jutott a jégverés, amit egyszer nagyanyja szőlőjében élt át. 

Jégverés, gondolta magában szórakozottan és hideg ujjaival megcirógatta a katona kormos arcát. Nemsokára elment az áram. Kinn lövések dörögtek. Kis csonka gyertyát gyújtott és annak lángjánál nézte, amint Anatolij Kuzmin derékig levetkőzve megmosakszik a hideg fürdőszobában. Fél arcára rászáradt a vér. Teste fényes volt, izzadt. Felállt a szennyesládáról és odabicegett hozzá. Tiszta törülközővel végig dörgölte a hátát, majd ráhajtotta arcát kipirult bőrére. Olyan szaga volt, mint a földnek, eső után. Jégeső, gondolta, míg a katona ölelte és ő megriadva tűrte, hogy testét szaggassa a nem ismert erő. Aztán szalonnát ettek a sötétben, meg hordós káposztát. Kápusztá, mondta Anatolij Kuzmin, és teli szájjal nevettek. Ámília, mondta később elkomolyodva a katona, és ujjaival végigcirógatta a combján kéklő hegeket. Ecetvirág, suttogta ő, és belesimította az arcát a férfi kezébe. Kinn lőttek. Haldoklott a világ.

Tíz napon át éltek káposztán meg szalonnán. Tíz napon át ölelték egymást az ágyúk szakadatlan dörgése között. Tíz napon át mesélt Anatolij Kuzmin érthetetlen nyelvén, míg ő félig lehunyt szemmel figyelte, hogyan táncolnak a házak a tűzesőben. Végül elfogyott a kenyér. 
- Asszonyok, kinyitottak a pékségek, -kiabált fel a házmesterné egy napon, és ő csókkal búcsúzott Anatolij Kuzmintól, majd gondosan rázárta az ajtót, mielőtt kibotorkált a kapun.

Kinn sütött a nap. A romok között, a porban emberek botladoztak. A fákon megfeketedett testeket himbált a szél és a kormos falak az égre mutattak. Bot nélkül nehezen járt, egy fémdarabot piszkált ki a romok közül, arra támaszkodott. A sor hosszú volt a pékségnél, hátát falnak vetve nézte az eget. Mosolygott. Hirtelen pattogás hallatszott, sikoltozás. Por táncolt a lábai körül. Ütést érzett az arcán, és nem értette. Vérvörös, nagy virágok nyíltak körülötte, benne. Ecetvirág, suttogta Anatolij Kuzmin. Hol vagy, volt az utolsó gondolata, majd szelíden lecsúszott a fal tövébe.

Mustos Pista szüreti mulatsága





A várva várt szüreti bál, amit Borsos elvtárs minden esztendőben oly nehezen járt ki a fővárosi pártbizottságtól, majdnem elmaradt. Először az engedéllyel vacakoltak odafenn, aztán meg az idő szomorodott el és olyan szél fújt október első szombatjának hajnalán, hogy majd lerángatta Nénnyuka fejéről a kendőt, míg becipelte Vágner pék kenyeres kocsijáról a frissen sült vekniket. Márpedig mindenki számon tartotta, ha október eleje, akkor szüret, s ezen az sem változtatott, hogy a szüretelők immár a téesz tőkéiről szedték a dundi, darazsak harapta fürtöket.
Még egészen korán, az Aranysárkányban fogyasztották el reggelijüket a szüretelők, Puszi úr pedig kocsmárosi minőségében mindig a legszebb szalonnáját és a legfrissebb kenyerét kínálta a munkásoknak. Kis pohár papramorgó járt a szüretelőknek a reggeli csípős hideg ellen, aztán hajrá, indultak a szekerek ki a dombra. Elült a szél, a nap is kikacsintott a dombok mögül, mégsem volt víg a kedvük. Ki ki a saját kis földjét kajtatta, amit elvettek tőlük. Stumperger Vili bácsi a kis parcellát, amit még az őseitől örökölt, rajta kis kúttal, melynek jóízű vizét, hajjaj, nem lehet feledni. Már haldoklott az öreg Stumperger, a Vili bácsi apja, mikor azt kérte a családtól, hoznának neki vizet a szőlődombi kútból. Megitta azt a nagybeteg, és két hónapig még élt, bár rossz nyelvek azt beszélték, azért, mert bort kevert neki a vízbe a fia, az akkor még fiatal Vili. Bártfainé kereste az öreg körtefát, melynek búzába rakott termése éppen karácsonyra édesedett be és eszébe jutott, milyen jót evett ő abból, mikor a kisebbik fiát várta. Volt, aki a tőkéket vette számba, s látva az elvadult vesszőket, emlegetni kezdte az elvtársak felmenőit. De csak úgy, a bajsza alatt.
-A közös lónak, elvtársak, nem a háta túrós, annak nagyobb ereje van. Az elhúzza a hátán az egész kommunizmust- érvelt Borsos elvtárs egy bizottsági gyűlésen, mikor arról morogtak a tagok, hogy gazos és szemetes a szőlődomb, nincs gazdája a közös tőkéknek, elhanyagoltak a földek is.
-Elhúznánk mink inkább a te nótádat- szólt egy borízű hang hátulról, ám mire a liluló fejű Borsos elvtárs idegességében az asztalra csapott volna, a titkára megnyugtatta.
-Csak a félnótás Miskó az, Borsos elvtársnak ne tessen idegeskedni, mindenki tudja, hogy bolond- susogta egy lélegzettel Kupánszky Dezső. Mármint a Miskó – törölte meg izzadó homlokát kimeredt szemmel, és titokban intett a rendőrnek, kínálná meg Miskót egy kis friss levegővel.
Ilyen előzmények után bontakozott ki a szüret, teljes szépségében. Kisütött a nap, könnyű szél vitte messzire a kisváros zaját, énekszótól és hangos nevetéstől visszhangzott a hegy. Csinos szövőgyári munkáslányok bújócskáztak a sorokban, fejük menyecskésen hátrakötve, kis kartonblúzuk dekoltázsa bőven hagyott legelnivalót az elvtársi tekinteteknek. Mellettük disz-es fiatalok énekeltek vidám mozgalmi indulókat instruktoruk vezényletével, s teltek a kosarak a hegy ajándékával. Lesi sógor és Puszi úr a sorokat járta kosarával puttonyosi minőségben, s nyújtott enyhülést az énekben megfáradt torkoknak, kinek-kinek jussa szerint. Stumperger Vili bácsi a pálinkára esküdött.
-Ettől élesedik a tekintet és erősödik a szív- mondta fátyolos tekintettel, majd a negyedik pohár után egy almafa árnyékába heveredett és békésen végig horkolta a napot. Hamarosan a hivatali autó is megérkezett, Borsos elvtárs fellihegett a hegyre és elégedetten nézte szorgos népét.
-Valami újítás kellene- töprengett a tőkéket nézegetve- kitenyészteni olyan fajtákat, amik ágakon hozzák a fürtöket, akkor megspórolnánk a metszést, a kötözést és az egyéb hiábavalóságokat.- Alkalomadtán felvetjük a pártbizottsági gyűlésen- szólt oda a nyomában bukdácsoló Kupánszky elvtársnak, ki lelkesen bólogatott. Addigra Stumpergerék régi kis présházánál elkészült a vezetőségi tagok szerény ebédje. Cseri Béla, a Borsos elvtárs sofőrje vadhússal kedveskedett, vaddisznóból főtt a pörkölt Puszi úr fakanala alatt, hozzá köménymagos krumpli meg uborkasaláta, ahogy a város első embere szerette, utána kis kadarka fröccsnek, végül fonott kalácsot varázsolt elő Puszi úr egy piros kockás kendőből, ami Nénnyuka keze munkáját dicsérte. Lenn, a domb aljában a szüretelők elfogyasztották paprikás krumpli ebédjüket egy sebtében kivezényelt gulyáságyúból, majd megpihentek kissé, élvezve a szép őszi napot..
-Nem jó a teli hasnak a pihenés- szólt hátra Cseri Bélának Borsos elvtárs, elnézve a dombról, amint ebéd után elheveredik a nép.- Nem tesz jót a tunyaság a munkamorálnak sem. Hova jutna a világ, ha mindenki lefeküdne ebéd után- gyújtott rá cigarettájára, majd szűkülő szemmel nézte a présház hívogató hűvösét. Cseri Béla leszáguldott a dombon, s hamarosan ismét szállt a dal, s megindultak a szüretelők.
Amint megnyúltak az árnyékok a dombon, s megteltek a szőlős kádak  ki-ki a szüreti bálra gondolt. A lányok gondolatban már ruhájukat vasalták, Dercsi Marika, akinek az anyja a legjobb női fodrász volt a kisszövetkezetben, új frizuráról ábrándozott, amivel meghódíthatná Tőtős Pistát, akit mindenki csak Mustos Pistának nevezett. Mustos Pista arról volt nevezetes, hogy minden szüreti bálon ő mérte a mustot a bálozóknak. Története volt ennek, mégpedig az, hogy Mustos Pista édesapja megmentette a népharagtól az éppen bevonuló szovjet felszabadító hadsereg egy hős katonáját, aki közelebbi ismeretségbe akart kerülni a rabbi kisebbik lányával, akit a szőlőhegyen bújtattak a szomszédok. Hogy-hogy nem, úgy találta fejbe verni egy szőlőskaróval az udvarlót, hogy az menten összecsuklott és hogy megmentse az agyonveréstől, elrejtette egy présházba. A történet vége az lett, hogy az öreg Tőtőst kitüntették, s elismerésül, hogy tettével a szovjet-magyar barátságot erősítette, kizárólag ő és az utódai szolgáltathatták a friss szőlőlevet a szüreti bál ideje alatt, minden esztendőben.
Ekkoriban már a fia, Mustos Pista látta el ezt a feladatot, lévén az öreg Tőtős állandó, rendes lakója a városszéli temetőkertnek. Mustos Pista szép szál ember volt, kis hamis bajsza, az a huncut jávor pálos, sok lány fantáziáját meglódította. Tréfás természetet adott neki a teremtő, s nem volt olyan bál, mikor ne talált volna ki valamilyen huncutságot. Régi szokás szerint a bál az Aranysárkányról elnevezett vendéglátó ipari egység kerthelyiségében volt megtartva, s rossz idő esetén bizony beszorultak a kocsmába a népek. Ám most enyhe volt az este, kis szellő himbálta szelíden a figyelmes Nénnyuka által felkötözött lampionokat, tündéri fényben úszott a kert. Ropogósra vasalt kockás abroszos asztalok várták a vendégeket, s a nagy nap tiszteletére Nénnyuka vajszínűre súrolta lúggal mind a négy udvari árnyékszéket. Kis, egybeépített takaros létesítmény volt ez, ajtajuk épp csak annyira rövid, hogy engedtessék a belátás a bent lévő cipőjére, a külső érdeklődő számára.
Lassan gyülekeztek a népek, Fitori Ferkó és bandája is hangolt, majd megérkezett Borsos elvtárs és a hivatalos megnyitó után elkezdődött a bál. Szépen fogyott étel-ital, Puszi úr serényen buzgólkodott az asztalok körül s hamarosan Lesi sógor is kötényt kötött maga elé. Mustos Pista ropogósra vasalt fehér ingben, városi eleganciával állt szőlőfürtökkel és levelekkel díszített pultja előtt. Lágy melódiát muzsikált a daráló, halkan csordogált az édes must. Csillogó szemű lányok tolakodtak elvtársnőkkel, s mind azon volt, tán sikerülne megcsípni ezt az embert, aki csinos is, gazdag is, mert meghagyták az apja földjét a szőlőhegyen, lám, milyen édes mustja termett az idén is. Itták a pirosat s fogyott a fehér is, meg ettek is rá bőséggel, elvtársak, elvtársnők vegyest. Ám a friss mustnak van egy csúnya tulajdonsága. Szereti kipurgálni a beleket. Hol itt a baj, kérdezhetnénk nemes egyszerűséggel együtt azzal a majd tíz-tizenkét dolgozóval, akiknek sürgős dolga támadt. Először Cseri Béla kukkantott reménykedve a kerti árnyékszékbe. Az elsőben vannak, egy pár bakancs, a másodikban kis lakktopán (biztos a kis bögyös Dercsi Marika, vigyorgott Cseri elvtárs), barna félcipős a harmadikban. Na, majd a negyedikben, gondolta gyöngyöző homlokkal Cseri Béla, ám onnan egy cúgos cipő orra kandikált ki. Nem volt mit tenni, összeszorított farpofákkal üldögélt az asztalánál, míg mellette ropták a népek.
Azazhogy ropták volna, mert mind többen álldogáltak, majd kukucskáltak sóvár arccal az ajtó alatt. Borsos elvtárs sápadt dühvel meredt a bakancsra, majd a kis lakktopánra, csikorgó foggal szemlélte a barna félcipőt, kiguvadt szemmel leste a cúgos orrút. S így járt sorban mindenki, akit a természet szava szólított. Borsos elvtárs eleinte reménykedve nézett a kert vége felé, ám a figyelmes házigazda itt is kis égősorokat aggatott a pöszmétebokrokra. Puszi úr, kit magát is igen szorongatott a szükség, apró, kacsázó léptekkel osont a budihoz, majd a sor elejére tolakodott. Kis tétovázás után cselekvésre szánta el magát. Itt nincs mit veszíteni, gondolta, és gyengéd mozdulattal megkoppantotta az első fülke ajtaját. Nem jött válasz. Szintúgy a lakktopános, a barna félcipős és a cúgos cipő gazdájától sem. Mögötte morajlott a tömeg.
-A szükség törvényt bont, elvtársak- szólt furcsán elvékonyodó hangon Borsos elvtárs, és biztatóan intett. Puszi úr remegő kézzel feltépte az ajtót. Az elsőben senki, csak egy pár bakancs. Kis lakktopán a másodikban, s ugyancsak gazda nélküli barna félcipő a harmadikban, végül cúgos az utolsóban.
Eszeveszett tülekedés kezdődött. A négy budi majdnem szétesett, s a hátul állók még hallották, amint Mustos Pista távolodó röhögését hozza az esti szél az utcáról.


Egy elfeledett vértanú





Történelmi köztudatunk minden esztendő október 6-án fejet hajt az aradi vár sáncában
kivégzett tizenhárom vértanú emléke előtt. Pedig az aradi tizenhármak valójában tizennégyen,
sőt tizenöten voltak.
Ormai (Auffenberg) Norbert cseh származású honvéd ezredest hirtelen haragjában már
augusztus 22-én bitófa alá küldte Haynau, ő volt tehát az első áldozata a Habsburg-
abszolutizmus kegyetlen bosszújának. Majd hosszú vizsgálati fogság után október 6-án
bekövetkezett a tizenhárom honvéd tábornok kivégzése, pontosabban egy altábornagyé,
tizenegy tábornoké és egy ezredesé. Legvégül 1849. október 25-én Kazinczy Lajos ezredest,
egyesek szerint tábornokot, lőtték agyon az aradi vár északkeleti kapuja melletti sáncban,
tizenötödikként.
Ha a történelmi név ismerős, az nem véletlen.
Kazinczy Lajos Kazinczy Ferenc, a magyar nyelv és irodalom megújítójának, és Török
Zsófiának hetedik gyermekeként lát világot 1820-ban, a Kazinczy birtokon, a Sátoraljaújhely
melletti Széphalmon.
Az apa kora gyerekkorától fogva megismerkedik az irodalommal, elemi iskolák
tanfelügyelője, az első magyar nyelvű folyóirat, a Magyar Museum születésénél is
bábáskodik. A reformista II. József halála után állástalan marad, ekkor kerül kapcsolatba a
magyar jakobinus mozgalommal. A Martinovics-mozgalom vezetői között őt is letartóztatják,
halálos ítéletét hét esztendeig tartó várfogságra enyhítik.
Kiszabadulása után feleségül veszi a nála húsz évvel fiatalabb Török Zsófiát, ki hűséges
társa marad minden nélkülözésben élete végéig. „ Sophie igazi asszony volt, gyermekszülő
és nevelő éppúgy, mint a ház körüli munkák erős kezű irányítója, s ugyanekkor
férje „fentebb”szellemi világába is beavatott.”-írja róla Szauder József.
Széphalom, a kis falu, Kazinczy kiterjedt levelezésének köszönhetően hamarosan a magyar
irodalmi élet akkori középpontjává vált. Művei, (Pályám emlékezete, Fogságom naplója,
Erdélyi levelek) felbecsülhetetlen fontosságúak a kor belső története szempontjából,
irodalomtörténeti kuriózumok.
Ilyen meleg családi és felvilágosult szellemi fészekbe születik legkisebb fiúként a bűvös
hetedik gyermek, Kazinczy Lajos. Édesapja születésekor tölti be a 62-ik életévét, édesanyja
sem fiatal, 42 évesen hozta világra legutolsó gyermekét.
A gyermek neveltetésében jelentős szerepet játszanak a rousseau-i ideák, ami merész
újításnak számít a kor megcsontosodott patriarkális nevelési viszonyaival szemben.
Talán ennek köszönhető, hogy a kis Lajos alig háromesztendősen, játékos formában ugyan,
de már az ábécével ismerkedik, hat évesen pedig versikét fabrikál a sátoraljaújhelyi birtokán
szüretelő édesanyjának.
Élete végére nagy írónk a haza, illetve a nemzeti ügy szolgálatában teljesen elszegényedik,
örökölt birtokát elveszíti, és mint bérlő maradhat csak imádott Széphalmán. Életének
utolsó örömeként 1830-ban kinevezték a Magyar Tudós Társaság rendes tagjává, s részt
vehetett a társaság még csak akkor megindult munkájában. Fiai, Emil, Antal, Bálint és Lajos
iskoláztatása is meglehetősen nagy terheket ró Kazinczyra. Lányait, Eugéniát, Táliát és Anna
–Ifigéniát hol egyik, hol másik testvére veszi magához.
Emil, Bálint és Lajos Sárospatakon tanulnak, mikor az 1831-es kolerajárvány pusztítani kezd.
Lajost édesanyjának sikerül kigyógyítani a kórból, ám édesapját elragadta a betegség.
Alig tizenegy éves, mikor édesanyja magára marad hat testvérével.
Sárospataki taníttatásának további költségeit gróf Vay Ádám, mint rokon biztosította, majd
gróf Teleki József, a sárospataki református kollégium főgondnoka, a Magyar Tudós Társaság
elnöke vállalta magára, sőt „őt további kiképeztetés végett a tullni pionír oskolába vétette fel
1835-ik évi november hó 3-án”.
Bécstől nyugatra fekszik Tulln, az itteni utász-hadapród iskolában kezdte el tanulmányait az
alig tizenöt esztendős Kazinczy Lajos, elszakítva testvéreitől és édesanyjától. Itt ismerkedik
meg és köt életre szóló barátságot a nála két és fél évvel idősebb Görgey Artúrral.
Négy esztendő telt el kemény munkával, kitűnő eredménnyel tette le vizsgáit, majd
elvégezve az utásziskolát beosztották a Miklós cárról elnevezett, 9. számú császári-
királyi huszárezredhez. Utolsó sikeres vizsgája után ezredében hadnaggyá nevezték ki és
Csehországba vezényelték. 1846-ban főhadnaggyá léptetik elő, de nem sokkal ezután kivált az
osztrák hadsereg kötelékéből, valószínű annak reakciós szellemével nem értett egyet.
Édesanyja hirtelen halála mélyen lesújtja. Hazatérte után Zemplén vármegye „becsületbeli
szolgabírójának” nevezik ki, majd Petőfi Sándorral és másokkal táblabíróvá választották.
Amint 1848 forradalmi tavaszán megkezdődött a nemzetőrség toborzása, Kazinczy Lajos
azonnal jelentkezett a Szabolcs megyei Kisvárdán. Főhadnagyi rangban a 18. honvéd-
zászlóaljba kerül beosztásba, majd az 1. számú utászzászlóalj századosává nevezik ki.
A pákozdi csata győzelme után megbetegszik, gyógyulása után a Lajta menti parndorfi
táborba vonul be hadtestéhez.
Novemberben megbízást kap, hogy Pozsonyba menve szervezzen utászzászlóaljat. Nevével
legközelebb az isaszegi csata napja után találkozunk, részt vett a Vácot visszafoglalók
harcában.
Életének kétségkívül egyik legnagyobb eseménye a nagysállói csata volt, melyben példás
hősiességét Görgey tábornok a katonai érdemjel III. osztályával jutalmazta. Méltatói
följegyezték „…hősiessége s ügyes vezénylete által (a csatákban) mindinkább magára vonta
a figyelmet. Bátor, sőt mondhatni rettenthetetlen bajnok volt, impossant alakja, s emelkedett
honfi lelkesültségével előnyös befolyást gyakorolt a parancsa alatt álló csapatokra”.
Budavár május 21-i győztes rohamában már nem vesz részt, mert önálló hadosztály vezetését
kellet átvennie, mely az ország északkeleti részében három megye haderőit foglalta egybe,
ekkor már ezredesi rangban szolgál.
A cári intervenció idején már nem sok esélyt ad a szabadságharc sikeres befejeződésének,
majd a temesvári csata után augusztus 13-án Görgey Világosnál leteszi a fegyvert az oroszok
előtt.
Kazinczy ezekben a napokban Észak Erdélyben táboroz csapatával, mit sem tud a
fegyverletételről, de azt látja, hogy Bem csapataival már nem egyesülhet. Átkelve a Szamoson
Zsibóra érkezett, s az egyesült csapatok főparancsnoka lett. A hadi helyzet szerencsétlen
alakulása folytán Kazinczy úgy dönt, követi mestere példáját, és leteszi a fegyvert az orosz
cár hadserege előtt. Történt mindez augusztus 24-én.
Kazinczyt és tiszttársait, mint hadifoglyokat Nagyváradra kísérte egy orosz könnyűlovas
osztag, ekkor már hírek terjengtek arról, hogy ki fogják adni őket Haynaunak.
A márciusi ifjak egyike, Degré Alajos később így emlékezik. „Mily különbség volt az
orosz és osztrák tisztek bánásmódja közt! Az oroszoktól egy sértő, lealacsonyító szót nem
hallottunk (…), az osztráknak első dolga volt kardjainkat elszedni, persze még orosz fedezet
alatt, aztán járta a ’lázadó csőcselék, Kossuth kutyák’ címzés.”
Sajnálatosan Paszkievics herceg csak Görgey részére tudott amnesztiát kieszközölni Miklós
cártól és Ferenc József császártól, egyedül a komáromiaknak biztosítottak az osztrákok
szabad elvonulást és büntetlenséget.
Aradon már augusztus 22-én arat a halál, kivégzik Ormai (Auffenberg) Norbert ezredest,
Kossuth Lajos segédtisztjét, per lefolytatása nélkül. Később, hogy törvényes színezetet
kapjanak a halálos büntetések, Haynau „szabályos” perbe fogja áldozatait.
Augusztus 25-én tizenegy magyar fogoly tábornokot szállítanak Aradra, a vár börtönnek
használt kazamatáiban több száz magyar honvédtiszt várja, hogy elítéljék.
Szeptember 8-án Kazinczy tiszttársaival megérkezik az aradi várba. Hamarosan, szeptember
26-ig megszületnek az ítéletek, majd az orosz cár közbelépését hiába várva, október 6-án
hajnalban agyonlövik Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Lázár Vilmost és Schweidel Józsefet,
a reggeli órákban akasztással végzik ki Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Knezich Károlyt,
Lahner Györgyöt, Leingen-Westerburg Károly grófot, Nagy-Sándor Józsefet, Pöltenberg
Ernőt, Török Ignácot és Vécsey Imre grófot.
Kazinczy Lajos pere ekkor még tartott, átadását az aradi parancsnokságának tábornoki rang
feltüntetésével ejtették meg, s ekkor már sejtette, hogy rangja miatt halálra ítélik. Ezért
beadvánnyal élt az ügyében eljáró Karl Ernst cs. kir. törzshadbírónak, melyben jelzi, hogy
ezredesi rangban szolgált, nem tábornokként. Ismételt beadványára sem kap választ.
1849. október 24-én reggel kihirdetik halálos ítéletét, mely szerint másnap golyó által
kivégeztetik.
Befolyásos nőrokona utolsó napon még látogatását kérelmezi, ám a kérést elutasítják.
Másnap reggel a vár sáncába vezették, miközben katonák tartották távol az elítélttel
rokonszenvező aradi polgárokat. Utolsó szavaival hazáját említette.” Isten, ne hagyd el
szerencsétlen hazámat!” Három fegyver együttes tüze oltotta ki életét.
A szabadságharc utolsó vértanújaként, huszonkilenc esztendősen halt meg.

Forrás: Pásztor Emil: A tizenötödik aradi vértanú
wikipédia